|
Együtt könnyebb
Képzeletbeli társa különböző okokból is része lehet gyermekeink életének,
de a szülőknek ez mindig figyelmeztetés: valami nincs rendben. A gyermek
vagy a vágyait próbálja meg ily módon megvalósítani, vagy a felelősséget
szeretné másra hárítani. Mindkét esetben általában a szülőkön múlik,
meddig van szüksége csemetéjüknek a mentsvárra. Ha a képzelt barát
ügyesebb, okosabb, erősebb, bátrabb, több mindenre képes, mint valóságos
kis gazdája, akkor a gyermeknek önmagába vetett hitét kell erősítenünk.
Olyan feladatokkal bízzuk meg, amiket bizonyára sikeresen véghez tud
vinni, s természetesen a dicséret sem maradhat el. Ilyenkor érdemes
a tanárokkal is egyeztetni, hogy ösztönözzék a gyermeket. Súlyos esetekben
előfordulhat, hogy a gyermeket megszégyenítik, bántalmazzák, ezért
talál ki egy erősebb barátot, aki megvédheti. Ennek mindig járjunk
utána! A másik tipikus képzeletbeli barát is igen hasznos lehet, hiszen
minden rossz cselekedetet ő követ el. Ebben az esetben lehet, hogy
a gyermek párszor már nagyon kikapott, s túlzottan fél a büntetéstől; de sokszor csak nehezebb számára megtanulni,
hogy ő is hibázhat, akkor is, ha az következményekkel jár. Nekik azzal
segíthetünk, ha a büntetés helyett megbeszéljük velük, mit von maga
után cselekedetük; s a felelősségre vonás sem olyan fájó, ha utána
szülő és gyermek együtt „szedi össze a cserepeket”.
|
|